A kizárásom végleges volt. Miközben a szemeteszsákot a város széli erdő felé vonszoltam, esni kezdett a hó. Éjfélre a testem feladta, hevesen remegtem egy fenyőfa szűkös menedéke alatt.
Ez az. Itt a vége. Aztán meghallottam.
Egy nyöszörgés. Vékony, gyötrődő. Kétségbeesett.
Ügyetlen ujjakkal elővettem a telefonomat, és bekapcsoltam a zseblámpát. Tíz méterrel arrébb, egy illegális lábfogó csapda rozsdás állkapcsai között, egy farkaskölyök hevert. A lába szőrből és vérből összetépázott, szétmarcangolt roncs volt.
A tekintete megtalálta az enyémet. Ugyanolyanok voltunk. Mindketten elhagyatottak.
Mindketten haldoklanak. Mindkettőt eldobják. De a kölyök borostyánszínű szemében láttam valamit, amit elvesztettem.
Nem remény. Valami vadabb. A harcra való akarat.
A testem tiltakozva sikoltott, de elkezdtem kúszni. Minden négyzetcentiméter egy hegy volt. Zsibbadt ujjaim végre megérintették a csapda kioldó mechanizmusának hideg fémét.
Ötven méterrel arrébb, a fák rejtekében egy hatalmas ezüstfarkas állt némán, és figyelt – a kölyök anyja, aki azt próbálta eldönteni, hogy fenyegetést jelentek-e, vagy a kutyája utolsó kétségbeesett imája. 2. fejezet: A visszatérés
Öt évvel később a Blackwood birtok kapuja előtt álltam, kezemmel a Teslám kormánykerekén. A kúria magasodott a reggeli ködben – három emelet hideg mészkőből és árnyékos palából, a hatalom emlékműve.
Most már az enyém volt. A hátsó ülésen Kira megmozdult. Már nem egy haldokló kölyök, hanem egy pompás farkas, negyven font ezüstös izomzattal és heves hűséggel.
Halkan nyöszörögte, érezte a feszültségemet. Felhajtottam a hosszú kocsifelhajtón, kavics csikorgott a kerekeim alatt. A személyzet úgy várakozott a szolgálati bejáratnál, mint az elítélt rabok – Mrs.
Chen, a házvezetőnő, James, a kertész, Maria, a szakácsnő és négy másik. Azt várták, hogy kirúgom őket. Kegyetlenségre adtak.
– Jó reggelt! – mondtam meleg hangon, a gyomromban lévő jéghideg érzés ellenére. – Tudom, hogy ez váratlan. De mindenki marad – harminc százalékos fizetésemelést kap.
Hitetlenkedés suhant át az arcukon.
James tényleg hátralépett egyet. – Teljes egészségügyi ellátás – folytattam. – legalább két hét fizetett szabadság.
Már intéztem a közvetlen átutalást. Ez magában foglalja a túlórákért járó hátralékot is, amiket Mr. Blackwood az elmúlt öt évben kifosztott.
Mária összetört.
Egy zokogás szökött fel a torkán. „Senki sem… Köszönöm.”
– Csak egy dolgot kérek – mondtam. – Ha a Blackwood család valamelyik tagja megjelenik ezen a birtokon, azonnal hívjon.
Hetvenkét órájuk van a személyes tárgyak elszállítására, de csak felügyelet mellett.
Mindannyian bólintottak. CSATTANÁS. A hang robbant ki a kúria belsejéből.
A nyugati szárnyból. A dolgozószobából. „Az lesz Mr.
– Nathaniel, asszonyom – mondta James halkan. – Hajnalban jelent meg. Részeg volt.
Nem tudtuk megállítani őt.
Kirára néztem. „Meg tudnád mutatni neki a birtokot? Ismernie kell a területet.”
A farkas rám nézett, majd Jamesre, és odaügetett hozzá.
A nehéz tölgyfa ajtók felé indultam. Öt évvel ezelőtt még itt álltam bilincsben. Nem kopogtam.
Kinyitottam az ajtókat. A dolgozószobában káosz uralkodott. Mindenhol papírok hevertek szétszórva.
A teljes főzési idő megtekintéséhez menj a következő oldalra, vagy kattints a „Megnyitás” (>) gombra – és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook barátaiddal!
