Kira mozdulatlan maradt, most a gyerek ujjai a nyakához értek. A farkas halkan felfújt, farkával egyszer koppantva a hóban. „Puha” – suttogta Emily.
– Erős, bátor és hűséges is – mondtam, és Emily vállára tettem a kezem. – És meg fog védeni téged.
A lány keze Kira bundájába szorult, úgy kapaszkodott, mint egy horgony. „Biztonságban leszek itt?”
Kopott csizmáiról a szentély meleg fényeire néztem.
A hideg erdőre gondoltam, a csípős hóra, az egyedüllét érzésére. – Igen – mondtam, és a szó ígéret volt. – Itt biztonságban leszel.
Isten hozott itthon, Emily!
Ahogy a ház felé sétáltunk – két ember és egy farkas, egy szabadon választott falka –, újra hullani kezdett a hó. Nem a túlélés hóviharaként, hanem egy gyengéd takaróként, amely befedte a régi bűnöket, és tiszta, új hajnalt ígért. VÉGE
