A tea varázsa: így javíthatja az egészségünket is

Ouadie Rhabbouron
Ha van ital, amely generációkat köt össze, kultúrákat hidal át és még a legnehezebben induló téli napokat is barátságosabbá teszi, az a tea. Nem véletlen, hogy a világon a víz után a második leggyakrabban fogyasztott ital – több ezer fajtájával mindenki megtalálja a saját hangulatához, ízléséhez illőt. Betegségek esetén is gyakorta segítségül hívjuk, a téli hónapokban jellemzően felső légúti panaszokkor, de a teának egész évben helye lehet akár felfázás esetén is, hiszen ilyenkor a megnövelt folyadékbevitel a terápia egyik alaplépése.
A tea „születési helye” Kína, ahol a legenda szerint Sen nung kínai császár csodálkozott rá először az ital illatára, ízére. A tealevelek utazás közben, véletlenül pottyantak a forró vízzel teli csészéjébe, és a sárgás színű nedű azonnal elvarázsolta az uralkodót. A teáról szóló első „szakkönyvből” kiderül, hogy a tea eredetileg nem hétköznapi ital volt. A hagyományos kínai orvosi szövegek „tisztító” és „élénkítő” gyógynövényként írták le a cserjét – és amúgy is csak az uralkodó környezetében fogyasztották. Mindennapi itallá csak a 6-7. században lett a tea, amit hatalmas ültetvényeken termesztettek – sokáig csak Kínában. Az első teaszállítmány a 17. században érkezett Európába, ahonnan a gyarmatosítóknak köszönhetően hamarosan minden földrészre eljutott a teaivás szokása.

A zöldtől a feketéig

A zöld, a fekete és a fehér tea mind ugyanabból a növényből, a Camellia sinensis nevű teacserjéből származik. A különbség a feldolgozás módjában rejlik, leginkább abban, hogy mennyire engedik a leveleket oxidálódni. A zöld tea friss, könnyed és alig oxidált, míg a fekete tea karakteresebb, mélyebb ízű, és teljes oxidáción megy keresztül. A fehér tea a legfinomabb, legkíméletesebben kezelt változat, ízesítés nélkül is nagyon finom. Mindegyik tea más-más hangulatot idéz: a fekete tea energiát ad a nap indításához, a zöld tea ébren tart a délutáni munkában, a fehér társ a csendes pillanatokban.

„Teák”, amelyek valójában nem is azok

Dédanyáink, nagyanyáink még jól ismerték és használták is az erdő-mező kínálta „gyógyszereket”. A természetesség iránt fogékony fiatal nemzedékeknek hála a kamilla, a citromfű, a borsmenta, a csipkebogyó és társaik sok modern háztartásban is megtalálhatók. Szigorúan véve az ezekből készült főzetek nem teák, hiszen nem a teacserje leveleiből készülnek – mégis gyógynövényteaként emlegetjük és isszuk ezeket nap mint nap a jól ismert nyugtató, lazító vagy éppen frissítő hatásuk miatt.

Ha a víz már unalmas…

Amikor hideg van, kevesebbet iszunk – ez sajnálatos tény. Pedig a szervezetünk ilyenkor is épp úgy igényli a megfelelő mennyiségű folyadékot, mint a nyári hőségben. A melengető italok, köztük a tea, különösen jók arra, hogy segítsenek „hozni a kötelezőt” – legalább 2-2,5 liter folyadékra van szükség naponta. Víz hiányában sem az emésztés, sem az agy, sem a keringési rendszer nem működik megfelelően – és a húgyutak rendszeres átöblítéséhez is kell a folyadékpótlás. A csalán, a mezei zsurló, a hibiszkusz vagy a jávai tealevél természetes vízhajtó hatása gyengéden serkenti a rendszeres mosdólátogatást, de a tőzegáfonya és a medveszőlőlevél is jó hatással lehet a húgyutak egészségére.

A teljes főzési idő megtekintéséhez menj a következő oldalra, vagy kattints a „Megnyitás” (>) gombra – és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook barátaiddal!

Tovább »»