Az interjú, amire sosem számított
Luis a telefonja repedt képernyőjén megjelenő értesítésre meredt, és elakadt a lélegzete, amikor rájött, hogy valaki a könyörtelen épület legfelső emeletéről hirtelen vissza akarta őt kapni, annak ellenére, hogy percekkel korábban elutasította.
A keze hevesen remegett, nem a hidegtől, ami még mindig rátapadt az átázott ruhájára, hanem mert a hír a sors furcsa fintoraként hatott, amit még nem tudott teljesen megérteni vagy érzelmileg feldolgozni.
Néhány másodpercig azon tűnődött, hogy vajon véletlen hiba, kegyetlen tréfa, vagy talán a recepciós félreértette-e, aki ugyanazzal a részvéttel nézett rá, mint amilyennel a veszett, észrevétlen ügyek szoktak szembesülni.
De aztán egy másik üzenet jelent meg a képernyőn, ezúttal rövidebb, világosabb és sokkal sürgetőbb, nem hagyva teret a félreértésnek vagy a kétségnek.
Herrera úr, lenne szíves azonnal visszatérni? Ez a kérés közvetlenül a vezérigazgatótól érkezett.
Luis érezte, hogy összeszorul a mellkasa, miközben újraolvasta a szavakat, és próbálta megérteni, hogy ugyanaz a cég, amely olyan hidegen elutasította, most hogyan akarja visszakapni őt olyan sürgősen, szinte kétségbeesetten, mintha valami drasztikus megváltozott volna az üvegajtók mögött.
Lassan felkelt a műanyag dobozból, és letörölte az arcáról az esőt, bár már nem volt biztos benne, hogy a nedvesség a viharból vagy a benne tomboló elsöprő zűrzavarból származik.
Megigazította inge nedves gallérját, kisimította a gyűrődéseket, és vett egy mély lélegzetet, mintha meg akarná égetni a tüdejét, egy utolsó kísérletként, hogy bátorságot gyűjtsön, mielőtt szembenéz az ismeretlennel.
A visszaút az épülethez olyan volt, mintha egy szikla szélére léptem volna, mivel minden lépés egyenlő mértékben félelmet, reményt és hitetlenséget hozott magával, sokkal hevesebb vihart teremtve, mint amit percekkel korábban átéltem.
A bejárathoz érve ugyanaz az őr, aki percekkel azelőtt olyan keményen ítélte el, felegyenesedett, és olyan hangon szólította meg, amely a szkepticizmusból teljesen erőltetett tiszteletté változott.
– Uram, azt a parancsot kaptam, hogy azonnal engedjem át – mondta az őr, kerülve a szemkontaktust, mintha hirtelen rájött volna, hogy félreértett egy sokkal fontosabb személyt, mint azt először gondolta.
Luis némán bólintott, majd belépett a hallba. Az automata ajtók tompa puffanással csukódtak be mögötte, olyan hanggal, mintha maga a sors lendült volna mozgásba.
A recepciós, aki korábban hideg közönnyel utasította vissza, most hirtelen felállt, sápadt arccal, enyhén remegő kézzel, és a lift felé intett.
A teljes főzési idő megtekintéséhez menj a következő oldalra, vagy kattints a „Megnyitás” (>) gombra – és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook barátaiddal!
