Elkészítés:
A pacalt apró sávokra vágjuk, kb. 1cm széles s max 10 cm hosszúra. Jól átmossuk, majd felöntjük vízzel – tiszta vízzel (sómentesen) és odatesszük főni. Mikor felfőtt hagyjuk főni kb. fél órát, majd leöntjük a vizet és ugyanezt a műveletet elvégezzük még 2 x ha szükséges; el kell veszítse azt a jellegzetes pacal szagát.
Ha konyha-félkész pacalt veszünk lefagyasztva, akkor elég ha 1 x vagy max 2 x főzzük meg előre tiszta vízben.
Majd leszűrjük.
A 10 literes fazékban kevés zsíron üvegesre sütjük az apróra vágott hagymát, mikor az megvan, beletesszük az apróra vágott marhahús kockákat, pirospaprikát, sót, borsot, kevés vizet s elkészítjük mint a pörköltöt. Mikor kicsit megpuhult hozzá tesszük a pacalt és felöntjük vízzel, jól lepje el.
Lereszeljük a zöldségeket s hozzáadjuk a leveshez a zúzott foghagymákat is és a velős csontot. (a velős csontnak mindkét végét jó masszívan besózzuk, így nem fog kifőni a csontból a velő).
Ezt így hagyjuk főni kb. 3 órát, lefedve. Persze mikor elkezd főni lehúzzuk a lángot takarékra épp, hogy főljön.
Mikor már megfőtt a pacal megcsináljuk a habarást, a lisztből tojásból tejjel, de mint fentebb is írtam, a tojást ki lehet hagyni, így csak a lisztet habarjuk be a tejjel. Hozzáadjuk folyamatos kevergetés közben a leveshez, a lestyánt vagy a tárkonyt is ugyanakkor s a liter tejfelt is és hagyjuk kb. 15 percet összefőni.
A végeredmény kb. 6 – 8 liter mennyei leves.
Akkor lesz igazi az íze, ha semmit a leírt adagokból nem spórolsz ki 🙂 Remélem mindent leírtam 🙂 még vagy 3 x átolvastam s közben gondolatban készítettem 😉
A fotót a „gugliról” kölcsönöztem, mert hát most csak lélekben főztem meg e mennyei levest, de amint időm engedi, megyek is venni pacalt, mert már a nyálam összefojt 🙂 nagyon megkívántam, így még a héten el is készítem 🙂
Jó étvágyat hozzá!
A teljes főzési idő megtekintéséhez menj a következő oldalra, vagy kattints a „Megnyitás” (>) gombra – és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook barátaiddal!