– Elveszettek. Akárhonnan is jöttek, valami szörnyűség történhetett. De látszik rajtuk, hogy szeretetre éhesek. És tőlünk megkaphatják. István... nem gondolod, hogy talán... nekünk küldte őket a sors?
István bólintott, de arcán kétség árnyéka suhant át.
– Tudod, nem lesz könnyű. A falu már így is ferde szemmel néz rám, hogy nem hagytalak magadra a baleset után. Most meg... két idegen gyerek?
– Ha ez másoknak furcsa, az az ő bajuk – felelte Mária határozottan. – Nekünk lehetőség. Család.
Másnap reggel István felkereste a jegyzőt, Győző bácsit, aki régóta ismerte őket.
– Találtál két gyereket az erdőben? – hüledezett a férfi. – István, ez nem holmi elveszett kutya! Ez rendőrségi ügy!
– Tudom, tudom – sóhajtott István. – De nem hagyhattam őket ott. Mégis mit csináljak? Visszavigyem őket az erdőbe?
– Természetesen nem. Csak... hát, hivatalosan értesíteni kell a hatóságokat. Ők majd keresik a szülőket.
Hirdetés
[ ]
– És ha nem találják meg őket?
Győző bácsi egy pillanatig hallgatott, majd megszólalt:
– Akkor talán nektek kellene... örökbefogadni őket.
István arca megmerevedett. A gondolat hirtelen és ijesztő volt. De mégis... nem volt az oly idegen.
Otthon, mikor elmondta Máriának, a nő szeme könnybe lábadt.
– Örökbe fogadni? Tényleg azt mondta?
– Igen. Azt mondta, megoldható lenne, ha nincs rokonuk.
– Akkor próbáljuk meg – mondta Mária halkan. – Nem véletlen, hogy ránk találtak.
A következő napokban a lányok egyre otthonosabban mozogtak a házban. Anna segített Máriának a főzésben, Lili pedig gyakran üldögélt István mellett a műhelyben, nézve, ahogy a férfi farag.
A teljes főzési idő megtekintéséhez menj a következő oldalra, vagy kattints a „Megnyitás” (>) gombra – és ne felejtsd el MEGOSZTANI a Facebook barátaiddal!
